Filléres emlékeim

Azt hiszi az ember, hogy hoz ez nagy elhatározást, hogy kidob mindent, megszabadul mindentől, ami nem kell. Ez pontosan így történt velem is. érdekes úton jutottam el idáig. Az állandó takarítás ellenére is mindig porcicák, kosz, árasztotta el a hálószobát. Egyszerűen megmagyarázhatatlan,hogy miért. Végiggondoltam, hogy mi van a hálószobában. Vegyük sorra. Leginkább az ágyam. Ebből jönne a por? Az alja bútorlap, lábakon áll, a matraca szinte új. Persze a már létrejött porcicáknak nagyszerű búvóhely. Elemes szekrények vannak még, amikhez korábban betegesen ragaszkodtam. Szinte szerelmes voltam a gyönyörű fenyőfa bútorba, melynek széles vörösfenyőből, a fiókok és az ajtók világosabb fenyőből készültek. Sajnos most itt, ebben a lakásban már sem nem hasznosak, sem nem szépek. Együtt egy sorban, öt méteres szélességben. Na, az igen, az szép volt. Most pedig szana-szét szedve, összerakosgatva, mint a gyerekek fa építő kockája. Semmi egység, akármit is találok ki. Ezek az elemek rengeteg könyvet, újságkivágást, varró újságokat, kötés-horgolós könyveket tartalmaztak a nyitott polcokon, és a zártakban ezerszámra a régi fotók, az ágy melletti kellékek, és még biztos olyan dolgok, amiket évek óta nem találok. Kiváló hely a lerakódott por, a hajszálak, mindenféle kosz gyűjtésére. A könyvekről már évek óta tudom, hogy nagyszerű porfogók, volt egy elhatározásom is, hogy beüvegeztetem a könyves szekrényeket, de valahogy nem vitt rá a lélek. Legnagyobb baj az, hogy 45 cm mélyek és két sorba  lehet pakolni a könyveket, ezért a hátsó sor mindig feledésbe merül, nem lehet nézegetni, emlékeket, olvasási élményeket felidézni, és naná, hogy azt keresi az ember (lánya), amelyik egészen biztosan hátul van.

Mit tudok tehát tenni? Könyveket kiebrudalni a hálószobából.  Ki az előszobába. Nagyon jó! Megszületett a megoldás! Sőt még a feng shui szerint sem jó, ha a hálószobában könyvek vannak. Persze a tévét is ellenzi, de ez egy másik téma, mégsem lehet minden a feng shui elvei szerint :-(

Találkozott a nagyszerű felismerés azzal a gondolattal, hogy a pincébe a tévé alá egy állvány, szekrény, polc kéne. A pincében van a szobabicikli, a szauna, és kimondottan ideillő lenne a hálószobából kikerült fa polcos elem, tetején elfér a tévé, ami biciklizés közben szórakoztat és a polcon pl. törülközők. Nekem ennyi elég volt. Akcióba léptem, interneten keresés, telefonálás, időpont egyeztetés, autózás, vásárlás, szerelés, bepakolás. Majd: kipakolás, leszerelés, egyeztetés, kicserélés, autózás oda-vissza, felszerelés, újra bepakolás. Mindegy, legalább előrébb vagyok.

A könyvekkel viszonylag egyszerű dolgom voltam, mert tudom, hogy mi az ami a szívemhez nőtt, mitől nem válnék meg, még az sem érdekel, ha majd a gyerekeimnek okozok vele rengeteg munkát, fejfájást halálom után. Igen ám, de mi legyen a szabásmintákkal, szabás-varrás tanfolyam jegyzeteivel, szépen megrajzolt illesztési ábrákkal? Mi legyen a kötés-horgolás-hímzés újságokkal, füzetekkel, kivágott cikkekkel, a kézzel írt sok-sok oldal kötés leírásokkal, a beragasztgatott, kockás papíron kirajzolt hímzésmintákkal?  A pausz papírra rajzolt Bambival, Csőrikével, kávéscsészét tartó néger (vagy török?) kisfiúval,? Lámpaernyő és fodros függöny szabásmintával?  Hát nem, mindennek van határa. Mit ér az ember az emlékei nélkül? Miért kéne megszabadulni mindentől? Nem csak a mában élünk. Igenis van múltunk, és miért ne tartogathatnám még akár porfogóként is ezeket a szépségeket, vagy csúnyaságokat, de a szívemnek, lelkemnek szép filléres emlékeimet? Mik is ezek? Lehet, hogy lassan már senki sem emlékszik rájuk, csak én. Talán az utókornak, ha érdekli, ha nem, ide beteszem (remélem lesz rá időm) azokat, amiket megtaláltam, és nekem kedves, boldogságos időket idéz. 

El is gondolkoztam. Nekem akkor jó volt. És most milyen?

Felirat hozzáadása

Mari néni és Takácsi

Megjöttem. Ez eddig nem olyan nagyon érdekes. De túl is éltem. Mit is? A rengeteg sok finomabbnál-finomabb kaját, a sok kényeztetést, a semmittevést. És az elvonást tévétől, rádiótól, számítógéptől. Nagyon vigyáztam, hogy ne legyek rendetlen, hogy belesimuljak a sok évtizedes szokásokba. A mosófazékban melegített vízzel mosogatásba, a víztakarékos vécé és kézmosó használatba, a villanyégő nem használatba. Örömmel megyek és örömmel jövök. Csodálatos dolog, amikor az embert szeretik. Itt nekem ilyen csodában van részem. Mari néni fáradhatatlanul dolgozik. Nem panaszkodik, pedig lenne mire. Hihetetlen tisztaság mindenhol. És rend mindenhol. Ropogós ágynemű, ropogós konyharuha, ropogós terítő. Puha sütikék és puha husikák. Mert egyes száma egyiknek sincs. Nincs csak egy sütemény és nincs olyan, hogy csak egyféle hús. Örülök, hogy nem főzött háromszor háromféle levest.

A mai ebéd és a leves husija nemrégen még itt kapirgált ezekkel  a tyúkokkal együtt. Vasárnap kacsamáj, kacstöpörtyű, hétfő tyúkhúsleves, kacsasült, kedden zöldbab főzelék fasírttal. Szerdán rántott csirke. Friss uborkából saláta. Idén eltett csemegeuborka. Vaníliás kifli, ribizli lekváros linzer. 

Hétköznapi ünnepek. A lelkünknek és a testünknek.

Jó volt. Mindig is jó volt. és ha lesz még, akkor is jó lesz. Persze az elmaradhatatlan beszélgetések, kis pletyka. De ez is kell. Hétköznapi hős. Már-már értelmetlen küzdelem a mindennapi betevőért. A makulátlan tisztaságért, a katonás rendért, a tele fagyasztóért, a tele kamráért. A kertben sehol egy gaz. Nem várja el senki. Saját maga várja el. Mint ahogy a temetőben sem várja el senki, hogy ne legyen gaz a sír körül. 

És örülök, hogy legalább ebben az egyben tudok annyit segíteni - mert többet nem enged -, hogy

elviszem minden alkalommal a temetőkbe. Viszünk kapát, gereblyét, virágot. Ilyenkor megnyugszik, örül. Itt is rend van. Így kell lennie. A neve már odavésve a fekete márvány sírkőre az első férje neve mellé. A születés évszáma 1930. Nem jó látni. Remélem még sokáig nem kerül oda a második évszám. Még nem kérdeztem meg tőle, hogy miért a lánykori neve. Ez olyan érdekes, főleg falun nemigen szokás. De illik hozzá. Határozott, erős egyéniség. Nagy Mária. Mari néni. Marika néni. Kinek hogy. Sokat kaptam, kapok tőle is. Szebb az életem azáltal, hogy találkoztam vele, hogy a szeretetébe, a szívébe fogadott. Jó nekem.

Sörben sült csülök

Egy jól sikerült étel, mindenki szereti.
Sajnos a kész állapotot nem tudtam lefotózni, mert olyan gyorsan szétkapkodták.Így csak a pácolás állapotában tudom megmutatni.
És íme a recept

• 1-2 db nyers csülök (hátulsó), lehet plusz 1füstölt is
• 1 dl olaj
• 2 duci gerezd fokhagyma
• só
• őrölt fekete bors
• őrölt kömény
• kb. 0,5 l sör

1. Egy-két nappal az elkészítés előtt bepácoljuk a csülköt: sózzuk, majd az olajban elkevert borssal, köménnyel és egészen finomra vágott fokhagymával megkenegetjük. Egy tálban, lefóliázva a hűtőbe tesszük.
2. Sütés előtt egy órával, de lehet korábban is a csülökre ráöntjük a sört, annyit, hogy teljesen ellepje. (Ezért indokolt a minél kisebb tál használata, hogy könnyebben ellepje a sör.) Így hagyjuk állni. Ha nincs idő, akkor én sütőzacskóban előpárolnám a sörben az áztatás helyett.
3. 180 fokra előmelegítjük a sütőt.
4. A csülköt áttesszük egy nagyobb sütőedénybe, rálocsoljuk a sört, lefedjük és így sütjük kb. két órán át. Közben meg-megnézzük.
5. Ezután levesszük a tetejét és fedő nélkül megpirítjuk kb. 1 óra alatt. Időnként ellenőrizzük, mennyire pirul, nehogy odaégjen.
6. Ha már majdnem puha mellé lehet dobálni héjában főtt, hámozott krumpli darabokat.

.

Iskolás korom óta kísér ez a vers. Valamiért folyton aktuális. A vers címe Reménytelenül. 1933-ban írta József Attila.
Mióta felfogom és érzem az emberek rosszindulatát, irigységét, gyűlölködését, azóta ez a pár sor velem van, rólam szól.
Kifejezi azt a magányt és reménytelenséget, amit érzek, ha tehetetlen vagyok a rossz, a baj, a sötétség ellen.
Kékkel írom ide, hogy kifejezze a hideget, az ürességet.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Más emberek leszünk

Az jutott eszembe, hogy mindennek oka van, csak nem mindig tudjuk, hogy mi. Sokszor később derül csak ki. Én például nagyon megváltoztam az utolsó néhány év alatt. Egészen pontosan 2006. óta, azt hiszem ez is anyu és apu halálához köthető. Valahogy megörököltem a barátnőiket, barátaikat. Úgy éreztem mindig, hogy ők nincsenek, akkor nekem kell felhívni Katit, Emmi nénit, Babit, Pötyit, Mari nénit, a cserkész parancsnokot, akinek természetesen nem jut eszembe a neve, és azóta próbálom a megmaradt távoli családtagokkal tartani a kapcsolatot, de biztosan nem csinálom túl jól, mert nemigen sikerült közelebb kerülni egymáshoz. Szüleim halála óta többen is meghaltak, akiknek a helyén csak egy üresség maradt. Üresség, pedig de sokat adtak nekem az életemben. Kati az örök vidám, optimista, tele energiával, szeretettel. Juliska, Megyeri Ernő mamája. Még most is elsírom magam, ha kimondom a nevét. Nemrégen történt, idén húsvét hétfőn ment el. Ilyen örömmel engem még soha senki sem fogadott, mint ő. Bármikor hívtam, bármikor mentem, szinte repült az örömtől. Ő mindenkinek örült. Még akkor is, amikor 3 hónapig feküdt a kórházban és mentem hozzá 3 hónapon keresztül látogatni. És olyan jó volt nekem is, hogy valakinek örömöt tudok vinni az életébe. Beteszem a fotóját. Olyan fotót, ahogy mindig meg fog maradni az emlékeimben, az a kedves mosoly, az arca. Most a Mari néni ilyen. Annyira szeret, mintha a gyereke lennék. alig várja, hogy megszólaljon a telefon este 7 körül. Akkor egy kicsit olyan, mintha összesúgnánk, megölelnénk egymást, és minkettőnk szive még egy kicsit nagyobb lesz. Még több szeretet fér belé. Milyen apróság felemelni a telefont és milyen nagy örömöt lehet ezzel szerezni. Azóta tudom ezt, mióta elmentek a szüleim és én hívogatom az itt maradtakat. Ahogy beleszólnak, és ahogy elbúcsúznak. Eszembe sem jut, hogy a telefonszámlám a csillagos égbe fog szökni. Hát örülök, hogy ki tudom fizetni. Babi, akiről példát lehet venni. Persze nem hibátlan, nem is kell, mindenhibájával együtt is szerethető. Nem volt neki sem könnyű élete, mindjárt 80 éves, és a 60 év is hihető lenne. A házasságával nagy gondok voltak, a fia több ezer kilométer távolságra, ráadásul még kábítózott is, munka nélkül volt, az unokája is ugyanilyen messze. De mindig jókedv van körülötte. Látom rajta az igyekezetet, hogy társaság vegye körül, vendégek, kaja, duma. Hát nekem nincsenek barátaim, de itt vannak az "öreglányok". Én vagyok az ő barátjuk. Ezért adtam a "Más emberek leszünk" címet ennek a bejegyzésnek, mert az egyedüllét, és az átélt gyász megváltoztat minket. Kezdjük érteni és elfogadni, hogy mi a legfontosabb az életben, mi az ami jó, mi az, amire emlékezni lehet, mi az, ami érték. Talán soha nem lettem volna ilyen, ha férjem van, vagy egyáltalán olyan társam, párom, akivel boldog vagyok, aki kitölti a szívemet, aki lefoglalja a gondolataimat. Igen. Minden rosszban van valami jó.

Milyen igaz.....

Ha szeretünk valakit, elgyengülünk. Kiszolgáltatottak leszünk. Megalázhatóak. Gyakran vesztesek is. Egy szerelemben mindig az veszít többet, aki jobban szeret. A közönyös, akinek egy kapcsolat nem "vérre megy", erősebbnek tűnik... Azért is félünk szeretni, mert odaadóvá válunk, kiszolgáltatottá. Mondjuk ki: gyengévé... És, mivel a szerelem ritkán izzik mindkettőnkben egyenlő hőfokon, mindig annak a nehezebb, aki jobban szeret. Még akkor is, ha intenzívebb boldogságot él át, mint a másik. Mert utána ő lesz a boldogtalanabb!!!

Interjú Istennel

- Gyere be! - mondta Isten. Tehát szeretnél interjút készíteni velem?

- Ha van rá időd - válaszoltam.

- Az én időm örökké tart és elegendő arra, hogy bármit megtegyek. Mit szeretnél tudni? - mosolygott Isten.

- Mi az, ami leginkább megdöbbent az emberekben?

- Hogy megunnak gyereknek lenni, siettetik a felnőtté válást és aztán arra vágyakoznak, hogy újból gyerekek lehessenek. Elveszítik az egészségüket, hogy sok pénzük legyen, azután elveszítik a pénzüket, hogy újból egészségesek lehessenek. Hogy aggódva gondolnak a jövőre és közben elfelejtik a jelent; olyannyira, hogy sem a jelennek, sem a jövőnek nem élnek. Hogy úgy élnek, mintha soha nem halnának meg és úgy halnak meg, mintha soha nem éltek volna...

Isten ekkor megfogta a kezemet, és egy ideig csöndben ültünk.

- Mint szülő, melyek azok a leckék az életben, amit szeretnél, ha gyermekeid megtanulnának? - kérdeztem.

Isten mosolyogva válaszolt:

- Szeretném, ha megtanulnák, hogy nem bírhatnak rá senkit arra, hogy szeresse őket. Amit viszont képesek megtenni, az az, hogy engedjék, hogy mások őket szeressék. Szeretném, ha megtanulnák, hogy a legértékesebb nem az, ami a kezükben van, hanem az, aki az életükben van. Ha megtanulnák: nem jó magukat másokhoz hasonlítani, mert mindenki egyenként lesz megítélve, saját élete, cselekedetei, nem pedig összehasonlítgatás alapján! Szeretném, ha megtanulnák: nem az a gazdag ember, akinek többje van, hanem az, akinek kevesebbre van szüksége. Ha megtanulnák, hogy csak pár másodpercbe telik, hogy sebeket ejtsenek valakin, akit szeretnek, de hosszú évekig tart begyógyítani ezeket a sebeket. Ha megtanulnának megbocsátani azáltal, hogy gyakorolják a megbocsátást. Ha megtanulnák, hogy vannak olyanok, akik nagyon szeretik őket, csak egyszerűen nem tudják, hogyan fejezzék ki érzéseiket. Ha megtanulnák, hogy ha két ember nézi ugyanazt az eseményt - tejesen különbözőnek láthatják. Ha megtanulnák, hogy egy igaz Barát ismeri őket, mindent tud róluk... és olyannak szereti őket, amilyenek. Ha megtanulnák, hogy nem elég az, ha mások megbocsátanak nekik, de saját maguknak is meg kell tudni bocsátaniuk önmaguknak.

Ültem egy darabig, élvezve a pillanatot. Majd megköszöntem neki a rám fordított időt és azt, amit értem és családomért tett.

- Itt vagyok a napnak mind a 24 órájában. Csak annyit kell tenned, hogy hívsz, és én válaszolni fogok.

A szemembe nézett és még ennyit súgott:

- Mindig emlékezz rá, amit most mondok: Az emberek elfelejtik, amit mondtál vagy tettél, de soha nem fogják elfelejteni, hogyan éreztél irántuk és ez mennyit jelentett számukra.

Forrás: JEL-IGE 2000.

egy elgondolkodtató idézet

Sarlós Erzsi verse

Lehet-e...csak úgy...?
Jó lenne csak úgy...
nem méricskélni,
osztani-szorozni, hogy megéri-e?
Csak lenni, egymásért,
és önmagunkért,
vajon lehet-e?

Létezik-e csak úgy...
csöndben a világ,
ha nem akarod tudni mindennek okát,
s nem keresel választ a miértekre?
Vajon...szerinted...
úgy lehet-e?

Lehet-e csak úgy...
egyszerűn szeretni,
ha nem kell minden percben
a holnapért remegni?
Lehet-e a mában
csak itt és most élni?
Nem tudom.
...de talán...
merem még remélni...

A szeretet koldusai

Csontváry Kosztka Tivadar: Magányos cédrus
Kedvenc festőm, egyik kedvenc képem. Csak magányosan áll, de ott a remény, nem fordul befelé, sőt, karjai lobognak a szélben, de nem tehetetlenül. A jövőbe néz, szinek, vidámság, komorság, minden.

Megtaláltam, a Korál száma. A szeretet koldusai. Ime a dalszöveg.

Nézd a szeretet koldusait
Ahogy állnak az út mentén
Gazdagságuk a türelem
Vess egy pillantást feléjük
Ők sem mások, mint Te meg én.

Amit keresnek, az a szerelem
Megtalálniuk nincs túl sok remény.
Talán ártatlanok mind, talán bűnt követtek el?
De azt mondd meg, hogy ki ítél?

Talán mindent odaadtak már
talán semmit sem kaptak még
S monoton csendben szalad el
A napra a nap, azután az évre az év.

R.:Hova futsz? Állj meg és nézd a szeretet koldusait
Egyetlen percre nézz körül!
Ne szaladj, állj meg és nézd a szeretet koldusait!
Ne sírj, hogy itt állsz egyedül!

Te is elmégy mellettem
Én is elmegyek melletted
És visszafordulni nincs idő.
Ki ne mondd, hogy szerettél
Én is úgy hallgatom el
Mintha szégyen volna, hogy valahol,
Valamikor, valakit szerettem.

Hova futsz? Állj meg és nézd a szeretet koldusait
Egyetlen percre nézz körül!
Ne rohanj, állj meg és nézd a szeretet koldusait!
Ne sírj, hogy itt állsz egyedül!

Talán van még egy lehetőség
Talán van még egy esély
Hogy egy kicsivel jobban figyelj rám
Én egy kicsit jobban figyeljek Rád...

idézet mára

Idemásolom, talán ez jellemzi a lelkiállapotomat. Egyszer hallottam, hogy a szeretet koldusai. Nem tudom hol és miért, de most úgy érzem magam,mintha én is egy ilyen koldus lennék.
"Tényleg olyan ritkák a boldog pillanatok? – kérdezte aznap este a csillag.
A fa épp leeresztette szempilláit, hogy kipihenje magát. Megmozzantotta ágait, és álmosan felelte:
– Nem… nem. Nem annyira ritkák. Csak hát… az emberek az eszükkel hajszolják azokat a pillanatokat. Pedig az – hogy mondjam neked? – a szív ügye.
– Mesélj nekem a boldog pillanatokról!
– Hagyjál most, álmos vagyok. (...)
– Adj nekem egy boldog pillanatot. Aztán hagylak aludni.
– Szeretlek! Nagyon!
– Jó éjszakát! – mondta a csillag leírhatatlanul boldogan."
(Alkyoni Papadaki)

Miattad eszem

Egy csodálatos este volt. Falusi Mariann rendhagyó előadóestje. A címe is érdekes volt, akkor még azt hittük arról fog szólni, hogy lelki bánatunk miatt esszük degeszre magunkat. Most már érzem, hogy erről szólt, de az előadás után kérdően néztem Eszterre, hogy ez a cím azért félrevezető volt ám, ugye? Később olvastam: Miattad van minden, te másik, aki nem érted, vagy érted, de nem érdekel, vagy érdekel, de nem tudsz mit csinálni. Azért írok erről, mert volt benne egy rész. A kapcsolat kezdetén miféle kérdések merülnek fel az emberben, szinte felőrlik a kérdések. Vívódik,küszködik. Szeret, nem szeret? Hívjam, ne hívjam? Miért nem hív, talán neki semmit sem jelentett a találkozásunk? Az ember (lánya) néz maga elé üveges szemekkel és a fejében kavarognak a gondolatok, és eluralkodik a nagy bizonytalanság az euforikus érzéssel egyetemben. És csak vívódik. Hurcolja magával a telefonját, hogy nehogy elmulassza, ha mégis hív... De nem hív. Ha én hívom, mit gondol majd rólam? Főjön csak a saját levében. Ehelyett én fővök. Hát most itt ülök üveges szemekkel, nézek magam elé és 100-szor is elgondolom,hogy mit csináltam rosszul. Persze magamat adtam, de kell ez neki? Nekem nagyon kéne Ő. De mit csináljak? Ha rámenős vagyok, az jó lenne? És ha pont attól ijesztem el? Eddig minden pasi az első alkalommal az ágyába akart hurcolni. Jó esetben az ágyába, mert bokorba, csónakba, bárhova, csak már megdughasson. Ő meg még megcsókolni is alig akart. Na, most aztán bajban vagyok. Győzködöm magam, hogy tessék magamat nem beleélni, akkor kisebb a csalódás, de nem sikerül. Tudom, nincs valami jó meggyőző készségem. Hát még magammal szemben. De olyan jó volt vele lenni. És szeretnék még, szeretném még, szeretném.
Kedves nőtársaim, akik ezt olvassátok, írjátok meg a véleményeteket, idemásolom, hogy mit kaptam tőle:
"Azt hiszem, hogy a tegnapi találkozás végén a csók nekem is jól esett, bár nem akartam volna. Csak úgy jött.Nem tudom még, hogy szeretném-e a kapcsolatunkat. Ne haragudj, ha a csók biztatás volt...."
Annyi biztos, hogy korrekt és kedves. Sajnos átkozottul kedves. Istenem, miért nem kellek én annak sosem, aki nekem kell? Most csak ülök tehetetlenül.