Kezdem megérteni, hogy az öregek, miért mondják, hogy már szívesen elmennének, nem tartja őket itt semmi. Szépen lassan kiürül a világ körülöttünk. Meghaltak a szüleink, a rokonaink, a munkatársaink, az iskolatársaink, a közeli és távoli barátok, a kanárink, kutyánk, macskánk, meghaltak életünk korábbi részét képező írók, színészek, zenészek, költők, és mindenki, aki számított és fontos volt, és az is, akit csak alig-alig ismertünk. Az erőnk egyre csak fogy, a lelkesedésünk meglenne, de miután nem tudjuk megvalósítani az elképzelésünket, ezért az elképzeléseink is csak fogynak, míg végül beszűkül a minket körülvevő néhány négyzetméterre. Még nem találtam meg, hogy mi a jó az öregedésben, de igyekszem....
(2022.06.04. Moldova György halálának hírére jutotak eszembe ezek a gondolatok)
