Amilyen jónak ígérkezett a mai nap, olyan rosszul éreztem magam délután. Matyi szülinapját ünnepeltük, és ott volt a húgom is. Elmeséltem, hogy hívott Keneséről az ember, odament, hogy rendbetegye a kertet, de olyan sok a hullott falevél, hogy nem lehet tőle füvet nyírni, mit csináljon, szállítsa el, ez 8eft, vagy húzza össze egy kupacba. Hát gondolkoztam rajta, jön egy szél, újra szétfújja, semmi értelme összehúzni. Mondtam, hogy szállítsa el. A Bea meg nekem esett, hogy milyen drága, és ők elégetnék, stb. Azon gondolkozom, hogy többet nem mondok el semmit, kifizetem a fenntartást a maradék pénzből, vagy egyszerűen azt mondom, hogy minden problémával hívja az ember a Beát, aztán majd ő tárgyal vele. Mondtam is neki, hogy kiváncsi lennék, ahogy a Norbi elmegy Kenesére pénteken és egész nap égeti a faleveleket. Teljesen elvette a kedvemet mindentől, utána már nem is éreztem jól magam. A gyerekek aranyosak voltak, de kivülállónak éreztem magam, nem is igen törődtek velem, persze nem is várható el. Anci mosogatott, Jancsi tévét nézett. Nem volt kivel beszélgetnem, hát úgy gondoltam hazajövök. Itthon sem történt semmi, éhes vagyok, rossz kedvem van. Rettenetesen zavar Ernő kétkulacsos játéka, mit két, három!!! Rátaláltam a skypon a többi nevére, kettőre, és még ki tudja hány van. Így már érthető, hogy esténként, ha írok neki a skypon, miért nem tud (akar) válaszolni, nem figyel oda, stb. Mit mondjak, nem esik jól egyáltalán. Gondolom gmail címe is van néhány. De jó lenne, ha nem okozna minden egyes alkalommal olyan fájdalmat, mint amilyet okoz.

Még bírom a fogyózást! Hihi, ez a 3. nap.
Tegnap Mónival beszélgettem este telefonon. Mikor előző nap megemlítettem neki, hogy Ernő milyen disznó, mindjárt belelkesült,hogy mi is történt? Mondtam, hogy felhívom telefonon. elmondom. Igazából nem tudom, hogy rátartozik-e, de legalább beszélget velem. Egyébként nemigen, mert nem szokott felhívni. Sokszor örülnék neki pedig. Aztán eszembe jut,hogy én sem szívesen hívtam fel a saját anyámat sem. Most már bánom. Az anyósomhoz is azért mentem el Tata halála után, és azért hívom fel néha, mert tudom, hogy jól esik az embernek, ha kicsit odafigyelnek rá és van kihez szólnia. Főleg neki, aki egész nap tudna dumálni.

Ez a mai nap sem jobb mint a többi, nagy lelkesedéssel indulok dolgozni, majd délben rájövök, hogy már megint nem haladtam. Telefonok, kérdések, problémák, levélbontás - naná,hogy csak fizetnivaló minden borítékban. Miért is elégedetlenkedek,hiszen történt jó is. Visszavitettem a szabályzatgyűjteményt, mert nem voltak képesek 2 hónap alatt kiküldeni a hozzá járó CD-t. Kedvező hozzáállást tapasztaltam, úgyhogy ez mégiscsak jó.
Tegnap sikerélmény, nagy nehezen megálltam, hogy ne egyek. Lelkileg volt rossz. Arra gondoltam, hogy elképzelhetetlennek tartom, hogy egy léböjt kúrát végigcsináljak. Az esti órákra már szinte depressziós lettem, hogy nem ehetek. Kicsit éhes is voltam, de ez zavart legkevésbé. Belegondoltam, ez olyan, mint a kábítószereseknek az elvonási tünetek. Szabályszerűen szenvedtem. Még jó, hogy nem olvassa senki ezeket a sorokat.

Hát a nagy elhatározás. Belefogtam a fogyózásba. Szeretném jól és komolyan csinálni, úgy, hogy ne legyen kínlódás, de mégis hatásos legyen. Tudom, hogy nem jó nagy lépésekben haladni, persze nagyon szeretném, ha hipp-hopp meg tudnék szabadulni legalább 10 kilótól első nekifutásra, de ezt nem adják olyan könnyen. Tegnap megpróbáltam megenni, amit mától nem szabad, erre reggel a táskámban megtaláltam egy Bountyt, még Szegedről maradt. Betettem a hűtőbe, megvár.
Ma Neera szirupból készült 2 liter innivaló a "menü". Egyszer próbáltam, nagyon jó volt. Eszter nem hisz abban, hogy igazán elszántam magam erre, tegnap reggel nézte, ahogy elcsomagoltam a péknés csülköt magamnak, este nézte, ahogy megettem a maradék nápolyit. Na, majd én megmutatom...

Reggel lenyírtam a füvet. 9-re végeztem. 2 ra volt. Annyira finom fűszag volt utána, semmi kedvem sem volt eljönni dolgozni. A virágok gyönyörűek, énekelnek a madarak, (még) zöld a fű, süt a nap. Én meg itt ülök a kis irodámban, és készülök testben és lélekben a bérszámfejtésre.

Első blogom

Hát még ilyenem sem volt. Mármint blogom. Naplót írtam már, igaz azt is csak lánykoromban, és amikor nagyon szerelmes voltam, és amikor nagyon nagy szerelmi bánatom volt. Akkor most miért írok? Kiváncsiságból? Vagy hogy amikor a gyerekeim, unokáim (jézusom, lesz nekem unokám egyáltalán?) kezébe (gépébe) kerül, akkor majd olvashassák, és csodálkozzanak úgy, ahogy én csodálkoztam rá nagypapám naplójára nem is olyan régen. Azt nagyon jó volt olvasni. Kicsit közelebb került hozzám, pedig sajnos nem is ismertem. De ismeretlenül is szerettem. Amit róla meséltek, az mindig olyan szép volt. Később, mikor már nem volt, aki meséljen, azért én mégis hallottam róla ezt-azt. De nem rombolja le a szeretetet. Sőt ugyanúgy hiányzik, mint korábban.

Megpróbálom naplónak használni ezt a blogot, ide fogom írni, ha lesz időm a gondolataimat is, és hogy mi is történt velem, hogy mit szeretnék, hogy mi foglalkoztat, stb. Remélem könnyű hozzáférni, egyszerű és gyors a használata. Manapság az idő a minden. Sajnos. Senkinek semmire sincs ideje. Nekem sem nagyon. Mint ahogy most sem, mert idegesít, foglalkoztat, hogy dolgoznom kéne, hogy haladjak, hogy eleget tegyek mindenki kérésének, kivánságának, elvárásának.

Tegnap óraátállítás volt, nyári időszámításra álltunk át. És most világos van, úgy érzem, mintha még alig dolgoztam volna, pedig elfáradtam, de mindig sötétben megyek haza, alig vagyok világosban otthon, az utcán, bárhol - az irodán kívül.

Még azt kell eldöntenem, hogy kinek is írom a blogomat. Csak magamnak, de nem baj, ha mások is látják? Másoknak írom? Célzatosan, bizonyos embereknek, hogy így mondjam el, amit akarok velük közölni? Még nem tudom biztosan a választ. A későbbiekből biztosan ki fog derülni.

Na, mars haza! Fel kell készülni az elkövetkezendő fogyókúrára. Elhatározás, elszántság. Előtte azonban fel kell ennem mindent, ami otthon található, és hizlal, nehogy véletlenül rácsapjak valamikor a fogyózás közben.