Milyen igaz.....

Ha szeretünk valakit, elgyengülünk. Kiszolgáltatottak leszünk. Megalázhatóak. Gyakran vesztesek is. Egy szerelemben mindig az veszít többet, aki jobban szeret. A közönyös, akinek egy kapcsolat nem "vérre megy", erősebbnek tűnik... Azért is félünk szeretni, mert odaadóvá válunk, kiszolgáltatottá. Mondjuk ki: gyengévé... És, mivel a szerelem ritkán izzik mindkettőnkben egyenlő hőfokon, mindig annak a nehezebb, aki jobban szeret. Még akkor is, ha intenzívebb boldogságot él át, mint a másik. Mert utána ő lesz a boldogtalanabb!!!

Interjú Istennel

- Gyere be! - mondta Isten. Tehát szeretnél interjút készíteni velem?

- Ha van rá időd - válaszoltam.

- Az én időm örökké tart és elegendő arra, hogy bármit megtegyek. Mit szeretnél tudni? - mosolygott Isten.

- Mi az, ami leginkább megdöbbent az emberekben?

- Hogy megunnak gyereknek lenni, siettetik a felnőtté válást és aztán arra vágyakoznak, hogy újból gyerekek lehessenek. Elveszítik az egészségüket, hogy sok pénzük legyen, azután elveszítik a pénzüket, hogy újból egészségesek lehessenek. Hogy aggódva gondolnak a jövőre és közben elfelejtik a jelent; olyannyira, hogy sem a jelennek, sem a jövőnek nem élnek. Hogy úgy élnek, mintha soha nem halnának meg és úgy halnak meg, mintha soha nem éltek volna...

Isten ekkor megfogta a kezemet, és egy ideig csöndben ültünk.

- Mint szülő, melyek azok a leckék az életben, amit szeretnél, ha gyermekeid megtanulnának? - kérdeztem.

Isten mosolyogva válaszolt:

- Szeretném, ha megtanulnák, hogy nem bírhatnak rá senkit arra, hogy szeresse őket. Amit viszont képesek megtenni, az az, hogy engedjék, hogy mások őket szeressék. Szeretném, ha megtanulnák, hogy a legértékesebb nem az, ami a kezükben van, hanem az, aki az életükben van. Ha megtanulnák: nem jó magukat másokhoz hasonlítani, mert mindenki egyenként lesz megítélve, saját élete, cselekedetei, nem pedig összehasonlítgatás alapján! Szeretném, ha megtanulnák: nem az a gazdag ember, akinek többje van, hanem az, akinek kevesebbre van szüksége. Ha megtanulnák, hogy csak pár másodpercbe telik, hogy sebeket ejtsenek valakin, akit szeretnek, de hosszú évekig tart begyógyítani ezeket a sebeket. Ha megtanulnának megbocsátani azáltal, hogy gyakorolják a megbocsátást. Ha megtanulnák, hogy vannak olyanok, akik nagyon szeretik őket, csak egyszerűen nem tudják, hogyan fejezzék ki érzéseiket. Ha megtanulnák, hogy ha két ember nézi ugyanazt az eseményt - tejesen különbözőnek láthatják. Ha megtanulnák, hogy egy igaz Barát ismeri őket, mindent tud róluk... és olyannak szereti őket, amilyenek. Ha megtanulnák, hogy nem elég az, ha mások megbocsátanak nekik, de saját maguknak is meg kell tudni bocsátaniuk önmaguknak.

Ültem egy darabig, élvezve a pillanatot. Majd megköszöntem neki a rám fordított időt és azt, amit értem és családomért tett.

- Itt vagyok a napnak mind a 24 órájában. Csak annyit kell tenned, hogy hívsz, és én válaszolni fogok.

A szemembe nézett és még ennyit súgott:

- Mindig emlékezz rá, amit most mondok: Az emberek elfelejtik, amit mondtál vagy tettél, de soha nem fogják elfelejteni, hogyan éreztél irántuk és ez mennyit jelentett számukra.

Forrás: JEL-IGE 2000.

egy elgondolkodtató idézet

Sarlós Erzsi verse

Lehet-e...csak úgy...?
Jó lenne csak úgy...
nem méricskélni,
osztani-szorozni, hogy megéri-e?
Csak lenni, egymásért,
és önmagunkért,
vajon lehet-e?

Létezik-e csak úgy...
csöndben a világ,
ha nem akarod tudni mindennek okát,
s nem keresel választ a miértekre?
Vajon...szerinted...
úgy lehet-e?

Lehet-e csak úgy...
egyszerűn szeretni,
ha nem kell minden percben
a holnapért remegni?
Lehet-e a mában
csak itt és most élni?
Nem tudom.
...de talán...
merem még remélni...

A szeretet koldusai

Csontváry Kosztka Tivadar: Magányos cédrus
Kedvenc festőm, egyik kedvenc képem. Csak magányosan áll, de ott a remény, nem fordul befelé, sőt, karjai lobognak a szélben, de nem tehetetlenül. A jövőbe néz, szinek, vidámság, komorság, minden.

Megtaláltam, a Korál száma. A szeretet koldusai. Ime a dalszöveg.

Nézd a szeretet koldusait
Ahogy állnak az út mentén
Gazdagságuk a türelem
Vess egy pillantást feléjük
Ők sem mások, mint Te meg én.

Amit keresnek, az a szerelem
Megtalálniuk nincs túl sok remény.
Talán ártatlanok mind, talán bűnt követtek el?
De azt mondd meg, hogy ki ítél?

Talán mindent odaadtak már
talán semmit sem kaptak még
S monoton csendben szalad el
A napra a nap, azután az évre az év.

R.:Hova futsz? Állj meg és nézd a szeretet koldusait
Egyetlen percre nézz körül!
Ne szaladj, állj meg és nézd a szeretet koldusait!
Ne sírj, hogy itt állsz egyedül!

Te is elmégy mellettem
Én is elmegyek melletted
És visszafordulni nincs idő.
Ki ne mondd, hogy szerettél
Én is úgy hallgatom el
Mintha szégyen volna, hogy valahol,
Valamikor, valakit szerettem.

Hova futsz? Állj meg és nézd a szeretet koldusait
Egyetlen percre nézz körül!
Ne rohanj, állj meg és nézd a szeretet koldusait!
Ne sírj, hogy itt állsz egyedül!

Talán van még egy lehetőség
Talán van még egy esély
Hogy egy kicsivel jobban figyelj rám
Én egy kicsit jobban figyeljek Rád...

idézet mára

Idemásolom, talán ez jellemzi a lelkiállapotomat. Egyszer hallottam, hogy a szeretet koldusai. Nem tudom hol és miért, de most úgy érzem magam,mintha én is egy ilyen koldus lennék.
"Tényleg olyan ritkák a boldog pillanatok? – kérdezte aznap este a csillag.
A fa épp leeresztette szempilláit, hogy kipihenje magát. Megmozzantotta ágait, és álmosan felelte:
– Nem… nem. Nem annyira ritkák. Csak hát… az emberek az eszükkel hajszolják azokat a pillanatokat. Pedig az – hogy mondjam neked? – a szív ügye.
– Mesélj nekem a boldog pillanatokról!
– Hagyjál most, álmos vagyok. (...)
– Adj nekem egy boldog pillanatot. Aztán hagylak aludni.
– Szeretlek! Nagyon!
– Jó éjszakát! – mondta a csillag leírhatatlanul boldogan."
(Alkyoni Papadaki)

Miattad eszem

Egy csodálatos este volt. Falusi Mariann rendhagyó előadóestje. A címe is érdekes volt, akkor még azt hittük arról fog szólni, hogy lelki bánatunk miatt esszük degeszre magunkat. Most már érzem, hogy erről szólt, de az előadás után kérdően néztem Eszterre, hogy ez a cím azért félrevezető volt ám, ugye? Később olvastam: Miattad van minden, te másik, aki nem érted, vagy érted, de nem érdekel, vagy érdekel, de nem tudsz mit csinálni. Azért írok erről, mert volt benne egy rész. A kapcsolat kezdetén miféle kérdések merülnek fel az emberben, szinte felőrlik a kérdések. Vívódik,küszködik. Szeret, nem szeret? Hívjam, ne hívjam? Miért nem hív, talán neki semmit sem jelentett a találkozásunk? Az ember (lánya) néz maga elé üveges szemekkel és a fejében kavarognak a gondolatok, és eluralkodik a nagy bizonytalanság az euforikus érzéssel egyetemben. És csak vívódik. Hurcolja magával a telefonját, hogy nehogy elmulassza, ha mégis hív... De nem hív. Ha én hívom, mit gondol majd rólam? Főjön csak a saját levében. Ehelyett én fővök. Hát most itt ülök üveges szemekkel, nézek magam elé és 100-szor is elgondolom,hogy mit csináltam rosszul. Persze magamat adtam, de kell ez neki? Nekem nagyon kéne Ő. De mit csináljak? Ha rámenős vagyok, az jó lenne? És ha pont attól ijesztem el? Eddig minden pasi az első alkalommal az ágyába akart hurcolni. Jó esetben az ágyába, mert bokorba, csónakba, bárhova, csak már megdughasson. Ő meg még megcsókolni is alig akart. Na, most aztán bajban vagyok. Győzködöm magam, hogy tessék magamat nem beleélni, akkor kisebb a csalódás, de nem sikerül. Tudom, nincs valami jó meggyőző készségem. Hát még magammal szemben. De olyan jó volt vele lenni. És szeretnék még, szeretném még, szeretném.
Kedves nőtársaim, akik ezt olvassátok, írjátok meg a véleményeteket, idemásolom, hogy mit kaptam tőle:
"Azt hiszem, hogy a tegnapi találkozás végén a csók nekem is jól esett, bár nem akartam volna. Csak úgy jött.Nem tudom még, hogy szeretném-e a kapcsolatunkat. Ne haragudj, ha a csók biztatás volt...."
Annyi biztos, hogy korrekt és kedves. Sajnos átkozottul kedves. Istenem, miért nem kellek én annak sosem, aki nekem kell? Most csak ülök tehetetlenül.