Iskolás korom óta kísér ez a vers. Valamiért folyton aktuális. A vers címe Reménytelenül. 1933-ban írta József Attila.
Mióta felfogom és érzem az emberek rosszindulatát, irigységét, gyűlölködését, azóta ez a pár sor velem van, rólam szól.
Kifejezi azt a magányt és reménytelenséget, amit érzek, ha tehetetlen vagyok a rossz, a baj, a sötétség ellen.
Kékkel írom ide, hogy kifejezze a hideget, az ürességet.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.