Szabó Lőrinc szavaival

Pénzzel, szóval, könnyel, imával,

mivel kellene megköszönni,

hogy eljöttél, hogy bűnben is

el mertél életembe jönni

s álmomba és ágyamba bújtál

s több és jobb voltál minden újnál?

Köszöntem már titkon anyádnak

és apádnak, hogy drága tested

épp így formálták valaha,

s népemnek már és Budapestnek

megköszöntem, hogy így teremtett,

s köszöntem a véletleneknek,

istennek és minden csodának,

hogy kitaláltak, megcsináltak

s valahogy  elhoztak nekem,

csak neked nem tudtam sosem

megköszönni szerelmedet.

 

(Szabó Lőrinc: Köszönöm)

„Képek vannak bennem, amiket Te alkottál velem. Pillanatok, s bennük sóhajokba fonódott a lélegzetem. Ujjaid köré ékelődött remegő kezem...akarom még, el nem engedem...”

(Szabó Lőrinc: Pillanatok) 

Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet,
csókolom minden percedet. 

 

Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek.

(Szabó Lőrinc: szeretlek, szeretlek, szeretlek)

És, hogy miért kerültek ide ezek az idézetek? Így utólag olvasva arra gondoltam, hogyha valaki olvassa az irományaimat, megtisztelem azzal, hogy meg is magyarázom. Ő Gábor, Murányi Gábor. Akiben a leginkább hittem. Azt hittem, hogy őrá vártam egész életemben, és igenis kell hinni a mesékben, mert lám, mégis van igazi. (2023.03.08.)