Erre azt válaszolta, hogy ő már ivott. És hozzátette, hogy nyugodtan válaszolhat így, mert úgysem fogok emlékezni rá. Hát itt üzenem neki, hogy emlékszem a válaszára. Még megérdeklődték, hogy álmosodok-e, és a következő élményem, hogy előttem áll a térddoki, lábam kis híján a nyakában és keni a hideg, sárga fertőtlenítővel. Nevezhetném intim, perverz helyzetnek is, még ez is eszembe jutott egy pillanatra, de aztán másra terelődött a figyelmem. Azt hiszem arra számítottak, hogy alszom, mert mindenki hirtelen rám meredt, amikor köszönésképpen egy mosoly kíséretében felé biccentettem a fejem. Vajon ő is mosolynak értékelte? Sosem fogom megtudni.
A következő pillanatban már a szobában voltam az ágyban és éppen a szobatársamat hozták vissza a műtőből. Vagyis eltelt néhány óra. Innentől úgy telt az idő, hogy aludtam, aludtam, aludtam. Nagyon-nagyon jól esett. Igazi jó, mély alvás volt, pihentető. Még aznap este saját lábamon mentem ki pisilni. Lehetett vacsorázni, inni, a műtéten is túl vagyok, és biztosan sikerült is. Kell ennél nagyobb öröm?
A végigaludt éjszaka után kicsit nehéz volt lábra állni, de ez a nehézség az első 2-3 lépés után elmúlt, a járás egyre könnyebbé vált. Persze valószínű csak én gondoltam így. Eszter azt mondta, hogy elég csúnyán húztam a jobb lábam. Igaza lehet, majdnem hasra estem egy küszöbben, tehát azt a 2 centit sem bírtam felemelni, hogy átlépjem. De ezek csak kezdeti nehézségek, én az örömtől és a percről-percre csökkenő fájdalom okozta bizakodástól magasan a többiek felett repkedtem - lélekben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése